\u00a0\u00a0\u00a0\u00a0\u00a0\u00a0\u00a0\u00a0\u00a0 Indulok. \u00c9s ahogy az ajt\u00f3n kil\u00e9pek m\u00e1r l\u00e1tom kih\u00fanyni az utols\u00f3 csillagot, hajnalodik. Csikorog a talpam alatt a h\u00f3, \u00e9s egy pillanatra eszembe jut, hogy ink\u00e1bb aludn\u00e9k m\u00e9g egy kicsit. De egyre \u00e9berebb vagyok, \u00e9s tudom, hossz\u00fa m\u00e9g az \u00fat, a v\u00e9g\u00e9n \u0150 v\u00e1r, tal\u00e1n. Biztos.<\/p>\r\n
T\u00f6meg, tolakod\u00e1s, cigif\u00fcst a vonaton, de most nem zavar. Csak a tovat\u0171n\u0151 t\u00e1jat b\u00e1mulom, a szomor\u00fa-sz\u00fcrke eget, a havas feny\u0151k nemes sz\u00e9ps\u00e9g\u00e9t. A szerelm\u00fcnk k\u00e9pei jutnak az eszembe, minden mozdulat, \u00e9lm\u00e9ny, illat olyan friss \u00e9s tiszta, mintha tegnap t\u00f6rt\u00e9nt volna. Pedig r\u00e9gen volt, nagyon r\u00e9gen, t\u00edz \u00e9ve is elm\u00falt m\u00e1r hogy el\u0151sz\u00f6r l\u00e1ttuk egym\u00e1st. A t\u00e9tova ismerked\u00e9st k\u00f6vet\u0151en t\u00e1ncoltunk, hajnalig besz\u00e9lgett\u00fcnk, tervezt\u00fcnk, \u00e9s \u00fagy gondoltuk, \u00f6r\u00f6kk\u00e9 tarthat. Azt\u00e1n elj\u00f6tt az a pillanat, hogy mindketten leveg\u0151re v\u00e1gytunk. Sz\u00fcrke lett a kapcsolatunk, mint amilyen sz\u00fcrk\u00e9k a vonatablakb\u00f3l most a felh\u0151k, a t\u00e1j. F\u00e1jt, de \u00e9rezt\u00fck, hogy valami megb\u00e9n\u00edt, ahogy egym\u00e1shoz \u00e9rn\u00e9nk, valami megmagyar\u00e1zhatatlan egyhang\u00fas\u00e1g lepte be akkor m\u00e1r k\u00f6z\u00f6s otthonunkat. Csak a t\u00e1vols\u00e1g jav\u00edthat ezen? Vagy el kell felejts\u00fck egym\u00e1st \u00f6r\u00f6kre? Az id\u0151 majd v\u00e1laszt ad, \u00e9s megk\u00f6nnyebb\u00fclten rep\u00fclt\u00fcnk ketten k\u00e9tfele, a b\u00e9kly\u00f3b\u00f3l, amely \u2013 szinte bevallani se mert\u00fck, mennyire szor\u00edtott.<\/p>\r\n
\u00a0 \u00a0 \u00a0 \u00a0A vonat\u00e1llom\u00e1st\u00f3l m\u00e9g sokat kell gyalogolnom. A rem\u00e9ny viszi minden l\u00e9ptemet, hogy most megl\u00e1tom \u0150t, \u00f6t \u00e9v ut\u00e1n ism\u00e9t. Tal\u00e1n meg sem ismerem. Dehogynem, ezer k\u00f6z\u00fcl is megismern\u00e9m. Biztosan v\u00e1ltozott, hiszen \u00e9n is, de att\u00f3l m\u00e9g\u2026<\/p>\r\n
A m\u00fazeum el\u0151tt meg\u00e1llok. A kopott l\u00e9pcs\u0151n nem \u00fcl senki. Mindig itt tal\u00e1lkoztunk, meleg ny\u00e1ri est\u00e9ken, \u00e9s ilyen csikorg\u00f3s hidegben is, mint most. De nincs itt. Tal\u00e1n rosszul sz\u00e1moltam? Nem, december tizedike van, d\u00e9lel\u0151tt t\u00edz \u00f3ra. \u00cdgy volt az egyess\u00e9g. Nem j\u00f6tt el. Mozdulni nem tudok, pedig \u00e9rzem, hogy m\u00e9g a csontjaimat is \u00e1tj\u00e1rja a hideg. L\u00e9pnem kellene. A t\u00faloldalon hangulatos kis k\u00e1v\u00e9z\u00f3, amely szint\u00e9n ezer k\u00f6z\u00f6s eml\u00e9k\u00fcnk otthona. Bemegyek egy kicsit melegedni, azt\u00e1n visszat\u00e9rek a val\u00f3s\u00e1gba\u2026<\/p>\r\n
Meleg van, k\u00e1v\u00e9illat. Egy asztaln\u00e1l \u00fcl csak vend\u00e9g, megfordul ahogy bel\u00e9pek. A tekintet, a mozdulat ismer\u0151s. A von\u00e1sok f\u00e9rfiasabbak lettek, az \u0151sz hajsz\u00e1lak, a r\u00e1ncok a homlokon\u2026 K\u00f6zelebb megyek, h\u00edv a mosolya.<\/p>\r\n
A hangja a r\u00e9gi.<\/p>\r\n
Meg\u00e9rkeztem.<\/p>","type":"rich"}