1.0Történetek valóságról és képzeletrőlhttps://lelekutazo.cafeblog.huszidikehttps://lelekutazo.cafeblog.hu/author/szidianya-2-2/<p>Az álmos, nyárvégi vasárnap délutánon csak én bolyongok a szupermarket polcai között. Jól meg kell néznem az árakat, nem vehetek meg bármit, vékonyka a pénztárcám. Margarin, olcsó felvágott, néhány tisztálkodási alapdarab, leárazott hús, kenyér. Egy kis nassolnivaló a gyerekeknek, és persze pia, neki. Azért mégiscsak benézek a ruhás részlegre, leárazás van: picike sortok, miniszoknyák, selyemblúzok, flitteres, lenge csodák, farmerdzsekik, élénk színű bizsuk. Aztán lopva végignézek magamon... sötétkék elnyúlt póló, fekete rövidnadrág, sportcipő, hátizsák, amiben a napi terheimet cipelem. S amit nem látok, de tudom: karikás, fáradt szemek, szigorú konty, elgyötört arc. Gyorsan tovább sietek, de a lábaim mintha ólomból lennének, alig akarnak engedelmeskedni. A sorban már levegőt is nehezen kapok, szúr a mellkasom, és remegnek a kezeim. Kapkodva fizetek, szinte kirohanok az üzletből, siető mozdulatokkal keresem elő a cigarettámat. Ahogy megtelik füsttel a tüdőm, enged a szorítás is, úgy érzem. Haza kell mennem, nincs más választásom, már így is túl sokáig maradtam. A számonkérés pokoli mondatai jutnak eszembe, s újra érzem a szorítást a mellkasomban.</p> <p>Vannak azok a bódulatban csordogáló hétköznapok, amikor az ember kezéből kicsúszik az élete, amikor egy-egy realista pillanatában tudja, hogy ez nem normális, de a következőben már újra teszi a dolgát, a megszokottat, az untig ismétlődőt. Van az a lassan hömpölygő Idő, amely töröl minden szépet, valaha történtet az emlékezetből, s csak a durva, erőszakkal teli, fojtogató perceket nyújtja végtelenné. Van egy elrontott élet, egy csillogás nélküli tekintet, egy mindig fáradt arc és a remény nélküli álmos vasárnap.</p> <p>Megérkezek a lépcsőház bejáratához. Nehéz a csomag, talán sosem volt ilyen nehéz. Hiszen benne van minden, ami a jövő hétre kell...</p> <p> </p>rich